Felhasználó név:  Jelszó:  Regisztráció Elfelejtett jelszó
 
 
 
 

 

Szép kártya elfogadó hely


 
2021-04-30   |   2021. május 1-től újra lehetségessé válik az éjszakai horgászat!
A Magyar Országos Horgász Szövetség kezdeményezésére a Kormány újra áttekintette az éjszakai horgászat engedélyezésével, kapcsoltan a több napos horgásztúrákat érintő helyfoglalásos lehetőség biztosítása tárgyában felmerült
lehetőségeket, döntési szituációkat.
Tekintettel a kedvezően alakuló járványügyi adatokra, az átoltottság dinamikus növekményére, valamint a horgászok szabadidősporttal, rekreációval kapcsolatos jogos igényeire is az a döntés született, hogy a süllő és a balin fogási tilalmi idejének lejártát – mint jeles horgásznaptári határnapot – követően, 2021. május 1-től újra lehetségessé válik a több, mint 700.000 regisztrált horgász számára az éjszakai horgászat.
A változást érintő részleteket a hatályos jogszabályok alapján – a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldását érintő újabb döntések mellett – a MOHOSZ OHSZK az április 30-ig megjelenő újabb veszélyhelyzeti tájékoztatójában közzéteszi és azt a közösségi csatornáin keresztül haladéktalanul el is juttatja a horgászokhoz.
A MOHOSZ ezúton is megköszöni a Kormány támogatását és egyben kéri a magyar horgászokat, hogy a továbbiakban is felelősen, szabálykövetően éljenek a régi-új horgászati lehetőséggel!
Forrás:MOHOSZ
Teljes hír....
 
2021-04-27   |   Ponty telepítés a Pécsi-, és Kovácsszénájai tavakba
Képtár megnyitása A mai nap folyamán a Pécsi tóba 1500 kg ponty került kihelyezésre. A halak 2,2-2,4 kg/db átlagsúlyúak, fogható méretű, pikkelyes és tükrös fajta. A kihelyezés a "Laterum" alatti részen történt.
Ugyancsak a mai napon a Kovácsszénájai tóba is került ponty 500 kg összsúlyban. A halak 2,2-2,4 kg/db átlagsúlyúak, fogható méretű, pikkelyes és tükrös fajtából.
Teljes hír....
 
2021-04-06   |   Újra elindulhatnak a horgászvizsgák
Örömmel értesítjük a horgászvizsgára várókat, hogy a MOHOSZ által közreadott „Tájékoztató a SARS-CoV-2 koronavírus okozta világjárvány okán elrendelt veszélyhelyzet időszakában a horgászattal, a horgász- és horgászsport rendezvényekkel, valamint horgászati ügyintézéssel, okmánybiztosítással kapcsolatban elrendelt, illetve javasolt eljárásrendről (X.)” dokumentum 39. pontja alapján, 2021. április 6-tól ismét megrendezhető a horgászvizsga az ott leírtak betartása mellett. Ezek a következők:
Teljes hír....
 
2021-03-31   |   Ponty telepítés a Pécsi-, és Kovácsszénájai tavakba
Képtár megnyitása Húsvét előtt, a mai nap folyamán a Pécsi tóba 1500 kg ponty került kihelyezésre. A halak 2,2-2,4 kg/db átlagsúlyúak, fogható méretű, pikkelyes és tükrös fajta. A kihelyezés a "Laterum" alatti részen történt.
Ugyancsak a mai napon a Kovácsszénájai tóba is került ponty 500 kg összsúlyban. A halak 2,2-2,4 kg/db átlagsúlyúak, fogható méretű, pikkelyes és tükrös fajtából.
Teljes hír....
 
2021-03-10   |   Hamarosan indul a horgászat a Kovácsszénájai tavon
Képtár megnyitása A Kovácsszénájai tavon 2021. március 13-tól (szombat) indul a horgászati szezon. Horgászni napkeltétől napnyugtáig lehet, a helyszínen váltott napi engedéllyel (parti vagy csónakos), illetve a tóra érvényes éves-, és összevont éves engedéllyel, amihez csónakhasználat is tartozik igény szerint. Ívási tilalmi idő van csukára március 31-ig, süllőre, sügérre és balinra április 30-ig!
Teljes hír....
 
2021-03-09   |   Tájékoztató a SARS-CoV-2 koronavírus okozta világjárvány okán (VIII.)
Tájékoztató a mellékletben olvasható.
Mellékletek:  
Teljes hír....
 
2021-02-18   |   Elindult az elektronikus horgászvizsga
A vizsga a vizsgabizottság által erre a célra kijelölt vizsgahelyszínen, személyes megjelenéssel kerül lebonyolításra. A horgász, a vizsgát kizárólag a saját személyes profiljába belépve tudja indítani és végig csinálni (belépéshez szükséges tudni a rendszer által generált felhasználónevet és jelszót). A horgászvizsgára történő érvényes jelentkezés feltétele a horgász regisztráció elvégzése. Regisztráció: online a https://horgaszjegy.hu honlapon vagy személyesen az egyesületi-forgalmazói pontok egyikén tudja megtenni.
Horgászvizsgára jelentkezni a horgászszövetségi informatikai rendszerben (HORINFO), a regisztráció során létrehozott személyi profil menürendszerében lehetséges a meghirdetett vizsgahelyszínek és időpontok közüli legmegfelelőbb kiválasztásával (belépéshez és későbbiekben a vizsga megkezdéséhez is szükséges tudni a rendszer által generált felhasználónevet és jelszót). A horgász részére megjelenik az összes vizsgabizottság minden tervezett vizsgája, amelyek közül a horgász szűrő segítségével tudja kiválasztani a számára legmegfelelőbbet. (Ha Baranyában szeretne vizsgázni, a HEBMESZ szóra keressenek rá!) A vizsgára való jelentkezés a horgász kérésére offline, horgász szervezeti ügyintéző által is indítható.
A horgászvizsgára való felkészülésben segítséget jelent a www.horgaszjegy.hu oldalon, a saját profilban található ingyenes tananyag (mely megvásárolható nyomtatott formában Szövetségünknél és Egyesületeknél is) és on-line gyakorló teszt is.
Az állami horgászvizsga díjmentes.
Az vizsgázóknak Szövetségünk a vizsga idejére tabletet biztosít.
Továbi részletek a Horgászvizsga menüben.

Teljes hír....
 
2021-02-11   |   Csuka telepítés a Pécsi-tóba
Képtár megnyitása A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége 2021. február 11-én,  308 kg III. nyaras csukát telepített a Pécsi-tóba. A kihelyezett halak már elérik az alsó mérethatárt -ami a tavon szigorúbb az országosnál- az érvényben lévő szabályozás szerint 50 cm. Felhívjuk a horgászok figyelmét, hogy a csukára 02. 01. - 03. 31. között fajlagos tilalom van érvényben!
Teljes hír....
 
2021-01-15   |   Elindult a területi jegy vásárlási lehetőség a HORINFO rendszerén
Képtár megnyitása Tájékoztatjuk a horgászokat, hogy a MOHOSZ 2021 évben új elektronikus területi jegy modult vezetett be (HORINFO rendszer keretében), amely első körben az 50 hektár feletti halgazdálkodási vízterületeket hasznosító szervezetek – döntően többségben Szövetségek – területi jegyeit érinti. A MOHOSZ előírásokkal összhangban az éves területi jegyek kizárólag a HORINFO rendszerben, elektronikusan kiadható területi jegyek lesznek. A többi területi jegy (napi, 24 órás, heti, stb.) papír alapon az év első felében még elérhető lesz a hagyományos nyomdai úton előállított– tőszelvényes - változatban, azonban ezek a jegyféleségek is elérhetőek, válthatóak már a HORINFO rendszeren keresztül.
A HEBMESZ által hasznosított vízterületekre vonatkozó területi jegyei, és helyi horgászrendi kivonatai a mai naptól elérhetők és válthatók a HORINFO felületén. Az idei évben Szövetségünk még minden területi jegyének kiadására nyomtatási kötelezettséget írt elő, a horgászrendet azonban elegendő egyszer kinyomtatni és megőrizni.
A HORINFO rendszeren keresztül területi jegy váltásra csak az új - 2021. évre érvényes - állami horgászjeggyel rendelkező horgász számára nyílik lehetőség.
Területi jegy megváltásának lehetőségei a HORINFO rendszeren keresztül:
    Online (a horgász saját magának):
A 2021 évre érvényes állami horgászjeggyel rendelkező horgász saját HORINFO felhasználói profiljába belépve a rendszerbe magának ki tudja választani és kiváltani, kinyomtatni a területi jegyet, és a hozzá tartozó helyi horgászrendi kivonatot. A fizetés módja a rendszeren keresztül ilyen esetben kizárólag bankkártyás lehet.
    Offline (valamely horgász szervezetnél, vagy bizományosnál):
A 2021 évre érvényes állami horgászjeggyel rendelkező horgász felkeresi a HEBMESZ pécsi irodáját, valamely tagegyesületet, vagy bizományosi értékesítési pontot, ahol a HORINFO elektronikus rendszeren keresztül, papírra kinyomtatva tudja kiváltani a területi jegyet, és a hozzá tartozó horgászrendet. Az igényelt jegy fizetése ez esetben az igénylés helyszínén, a jegykiadást követően készpénzben történik.
A Dráva és Duna folyóra vonatkozó felnőtt éves engedélyek továbbra is biztosítják a töltésközlekedési engedély kiadásának lehetőségét. A tőpéldányos töltéshasználati engedély külön került nyomdai úton előállításra. Csak olyan személy igényelhet töltéshasználati engedély, aki rendelkezik érvényes felnőtt éves területi jeggyel a vízterületre.
A töltéshasználati engedély kizárólag a területi jegy értékesítéssel foglalkozó tagegyesületeknél, a HEBMESZ pécsi irodájában, vagy bizományosi értékesítési pontokon érhető el.
A HORINFO rendszerben megvásárolt területi jegy a horgász saját profilja alatt bármikor újra nyomtatható, megtekinthető, lekérdezhető.
Bármilyen módon történik a területi jegy megvásárlása, az adott víz horgászrendjének pontos és minden részletre kiterjedő ismerete elengedhetetlen feltétele a horgászat megkezdésének.

Teljes hír....
 
2021-01-12   |   Megjelent az Országos Horgászrend
A Magyar Országos Horgász Szövetség 2021. január 08-án közzé tette a frissített Országos Horgászrendet. Ez 2021. január 1-től érvényes a 2021. horgászévre valamennyi, a MOHOSZ szervezeti rendszerébe tartozó horgászszervezet által horgászati célra hasznosított halgazdálkodási vízterületre, külön kikötés hiányában a helyi horgászrendek szabályozásával együttesen. Az Országos Horgászrend a mellékletben elérhető.
Mellékletek:  
Teljes hír....
 
Archív hírek


Duna és Dráva folyó töltésen történő járműközlekedés rendje
bővebben.. pdf megnyitás
2017-05-11
Baranya Megyei Halfogó Horgász Csapatbajnokság I. és II. osztálynak 2017. június 17-én (szombaton) kerül megrendezésre a Domolosi horgásztavon. A verseny kiírása további részletek....
2016-06-03
Megyei Halfogó Horgász Csapatbajnokság az I. osztálynak 2016. június 18-án, míg a II. osztálynak 2016. június 19-én kerül megrendezésre a Domolosi horgásztavon. A verseny kiírása további részletek....
2015-10-09
2015. november 22-én kerül megrendezésre a II. Kökényi pergető verseny a Malomvölgyi I. (Kökényi tó) tavon. A versenyről bővebb információk: Mészáros András 30/663 1052 számon.
további részletek....
 
Mi a véleménye a Horgászkártya bevezetéséről?
Ideje volt modernizálni a horgászokmányt, jó az új plasztik Horgászkártya.
Jó volt a régi papír alapú horgászigazolvány.
Nem volt értelme az új plasztik Horgászkártya bevezetésének.
További fejlesztések kellenek a Horgászkártyához kapcsolódóan.
 
 Vendég: 18
 Legújabb tagunk: Zoli801